my BCN, updated as my ROME

Így április vége felé elérkeztem római vakációm feléhez és ennek apropóján elég sokat gondolkodtam az időn és annak egészen különböző módú múlásán. Ezt persze mindenki megtapasztalja más-más körülmények között, engem most valahogy mélyebben megérintett. Nemsokára 24 leszek, ami azt jelenti hogy jövőre 25. Tudom, ezek csak számok. Mindenkinek éppen más, valószínűleg a többségnek több is. De tényleg csak számok? Talán csak túl nagy jelentőséget tulajdonítok az első negyed-századnak, de úgy érzem valami le fog zárulni vele.

Mély filozófiai fejtegetéseimtől megkímélem a tisztelt hallgatóságot, és inkább elmesélem mi történt velem a múlt héten:

19-én csütörtök este (római megérkezésem 3. "hónapfordulóján":) elrepültem Barcelonába, ahol az ismerős reptéren, buszokon, metrón, utcákon, és tereken keresztül megérkeztem Lucie lakásába. Ő volt a régi spanyol lakótársam, aki egy hamburgi félév után visszatért befejezni a diplomáját és bár nem beszélünk minden héten, mégis mintha minden a régi lett volna, onnan folytattuk ahol akkor abbahagytuk. 

Pénteken Lucie dolgozni ment, én pedig Bogival találkoztam egy kávéra. Ő az a magyar építész lány aki most kinn van Barcelonában Erasmussal, szóval jól kibeszéltük mi helyzet az egyetemen, mennyiben (nem) változott az erasmusos-élet és mi történt az elmúlt 6-8 hónapban. Aztán együtt barangoltuk be a várost, felkeresve a régi kedvenc design, művészellátós, ruha, vintage és könyvesboltjaimat. Egy eldugott kis katalán szendvicsbárban ebédeltünk és megnéztük a Sant Antoni könyvtárat. Egészen varázslatos hely, magas építészeti minőséggel, öregek klubházával, egy hatalmas gyárkéménnyel és zsibongó játszótérrel az udvarán. Idősek kártyáznak, a gyerekek rohangálnak, focilabdát rugdosnak a menő homlokzatnak, a szülők beszélgetnek, az üvegfal mögött pedig mindenki nyugodtan olvas. Like!

Este Lucieval elmentünk vacsorázni a közelbe, a Gracia multikultúrális-kisvárosias hangulatának megfelelően egy pohár spanyol bor után sushit ettünk. 

Szombaton elmentünk megnézni a Hospital Sant Pau-t, amiről csak annyit tudtunk hogy egy szép épületegyüttes, de aztán tök véletlenül ahogy körbejártuk észrevettük, hogy van egy bejárat ahol pont egy angol idegenvezetés kezdődik. Így aztán volt szerencsénk megnézni az egész komplexumot a régi műtőtermekkel és alagútrendszerrel együtt. Egészen elképesztőek az épületek, mindegyik a katalán modernizmus gyöngyszeme, olyasmi mint Gaudi, de nem annyira elborult, egyszóval szép. Hazafelé megálltunk egy patatas bravasra, aztán nyugisan hazasétáltunk, ebéd-vacsorát főztünk és elindultunk a CCCB-be megnézni egy fotó meg videókiállítást. Közben kiderült, hogy a Clasicó meglepően korán este 8-kor kezdődik, így csak a fotókra volt időnk, és a végén alig fértünk be egy 3 kivetítős közösségi klubba. Egyébként tényleg elég fura volt látni, ahogy szinte szó szerint kiürülnek az utcák, mindenki a meccset nézi, elképesztő milyen komolyan veszik Barcelonában a focit, de jó érzés volt újra a részese lenni. Sajnos kikaptak, a BL-ből is kiestek és azóta Pep is lemondott, szóval tetőfokára hágott a dráma, de lesz ez még ígyse.

Vasárnap reggel Lucie beavatott egy másik helyi hagyományba: szódával hígított vermouth iszogatása melletti napi sajtó-böngészés. Nem, nem a netes oldalak átfutása iPaden hanem a jó kis vaskos napilapok olvasgatása:) Ezután lementünk a tengerparta, bevásároltunk a barcelonetai piacon és a homokban ülve piknikeztünk. Nem volt verőfényes napsütés, de olyan szép volt a tenger. Jót beszélgettünk aztán visszamentünk a CCCB-be megnézni a Pantalla Global (Global screen) nevű videóinstallációs kiállítást. Arról szólt, hogy a (20-)21. században mindenhol képernyők vesznek körül, felvesznek és megjelenítenek életeket, kultúrát, történelmet, szemetet, zenét, politikát, sportot, filmet, stb. Nem mindegyik volt érdekes, de mindenesetre impresszív. Lucie elment jógázni én maradtam még egy kicsit, beültem a könyvtár-chillout szobájába, nyálat csorgattam a múzeumshopban, az udvaron deszkázó gyerekeket fotóztam és aztán csak úgy sétálgattam a környéken. 

Este spárgalevest főztünk Lucieval és cavat (spanyol habzóbor) ittunk, közben megjött a német lakótársa akinél egy szerb egyetemi barátja volt látogatóban, akiről kiderült hogy tud egy kicsit magyarul. Beszélgettünk a srácokkal, hogy milyen kicsi Európa, meg ki hogy bírja a válságot, és egyéb közhelyekről. 

Hétfőn reggel korán keltünk, Lucie dolgozni ment én meg összepakoltam és elindultam beszerezni egy pár dolgot. Április 23-a a katalán "Valentin-nap": St. Jordí és a könyv ünnepe amikor a nőknek egy szál rózsát adnak, a férfiaknak pedig könyvet. Ezt a saját tradíciót persze minden lehetséges eszközzel propagálják is, az egész belváros megtelt katalán zászlós szalaggal átkötött rózsaárusokkal és könyvespultokkal, így aztán elég nehezen lehetett mozogni az amúgy is turistákkal túlzsúfolt ramblákon. Már éppen kezdtem volna magamban morogni meg fáradni a bőröndhúzástól, de rájöttem hogy Rómában már hozzászokhattam volna a tömeghez meg hogy soha nem lehet normálisan elférni, szóval igazán nincs miért panaszkodnom. Fél 1-kor elindultam kedvenc repteremre, végigjártam a szokásos utat és procedúrát aztán csak ámultam megint milyen szép a tenger. Elhagytuk az egyik partot aztán mikor átértünk a másik oldalra, már ott is volt Róma. Persze itt még mindig nem olyan pöpec a tömegközlekedés mint a túlparton szóval nem volt rövid hazajutni, de végül csak megérkeztem. 

Kedden vissza a munkába, szokásos projekt-végi bonyodalmak és szinte totál kész tablók photoshop simogatása. Szerdán volt az olasz Felszabadulás ünnepe így a szabadnapot Anja hirtelen jött ötlete és az viszonlyag olcsó vonatjegyeknek köszönhetően Orvietoban töltöttük. Ez egy hangulatos kis város Rómától nem messze, egy vulkanikus tufa-domb tetején. Van szép gótikus dómja, sok más kis temploma, egy jó mély duplaspirál lépcsős kútja és finom bora. Ezzel nagyjából le is írtam a napunkat. :)

Csütörtökön dolgoztam, este olaszon voltam, aztán péntek reggel elmentem futni utána meg bementem az irodába, de semmit nem dolgoztunk. Kezdésnek megünnepeltük Lucia születésnapját tortával meg mindenféle péksüteménnyel aztán a főnökök végre konstatálták, hogy tulajdonképpen befejeztünk mindent. Max kitalálta, hogy akar még egy pár éjszakai rendert csinálni és ha akarjuk megmutatja nekünk a láványtervezés tudás fáját. Roppant hasznos Artlantis-tippek helyett csak azt néztük hogy helyez el 628 lámpát az épületek előtt-alatt-fölött-ben (tényleg nem túl mókás egy városnyi projektet bevilágítani, se a gép se az ember nem viseli túl könnyen:) de végülis sikerült és egész jó lett. A reggel bevitt édességmennyiség miatt viszonylag későn éheztünk meg szerencsére még "ebéd" előtt sikerült eldönteniük, hogy délután akkor haza is mehetünk és akkor végülis az is lehet, hogy nem jövünk be hétfőn. Bírom, hogy az utolsó pillanatban sikerült felismerniük, hogy ja hát akkor hosszú hétvége lesz... Néha úgy érzem elkéne az irodába Captain Obvious segítsége. (sok más témában is:)

Péntek este a Guggenheim kiállítást akartuk megnézni Anjával, de kiderült hogy az esti kedvezmény csak a római egyetemistákra vonatkozik, szóval maradt Pigneto. Aztán megjöttek Zsályáék akikkel egy SOS esti pizza után hazatértünk szerény kis hajlékomba.

Szombat reggel bekísértem őket a spanyol lépcsőhöz meg a Trevi kúthoz aztán én hazajöttem bevásárolni meg pihizni mert kicsit rosszul éreztem magam a hirtelen jött nagy melegben. Este elmentünk aperitivózni Montiba, aztán San Lorenzoban találkoztunk Anjával. 

Vasárnap délelőtt megnéztük a Villa Borghese parkot és utána úgy volt, hogy kimegyünk a tengerpartra Anjával de elég borús volt az idő, így inkább a városban maradtunk. Megnéztük a Piazza del Popolót, végigsétáltunk a Ripettán, megálltunk az Ara Pacisnál, aztán a Navona mögött akartunk kajálni, de titkos kis Antica Tavernámat úgy tűnik túl sokan felfedezték és nem volt hely. Átsétáltunk a Trastevere negyedbe, ott is nagy volt a tursitatömeg szóval elég nehezen találtunk megfelelő helyet de végül finomat ebédeltünk. Délután megnéztük a Capitoleumot, elsétáltunk Caracalla termájához aztán az útlezárások és biciklis-rendezvény (felvonulásnak alig nevezhető) miatt még jobban ellehetetlenített tömegközlekedéssel visszaszenvedtük magunkat a Piazza Veneziara. Fagyiztunk a már korábban bemutatott Frigidariumban aztán újabb szardíniás-konzerv busszal hazajöttünk. Vacsit főztünk, dumáltunk és viszonylag korán lefeküdtünk mert Veráék reggel a Vatikánban akartak kezdeni, de a változatosság kedvéért mára általános tömegközlekedési-sztrájkot hirdettek. :D Komolyan eljutottunk arra a pontra, mikor felértékelődik a BKV. 

Én egyelőre itthon maradtam, élvezem a nyugodt hétfőt. Elindult egy új hét és mindjárt kezdődik május, szóval repül az idő. Vele repülök én is:)