my BCN, updated as my ROME

Mostanában nem voltam írós hangulatban, pedig sokminden történt és sokféle benyomás ért, párat talán érdemes megörökíteni közülük.

Szóval otthon voltam a szülinapom utáni hétvégén, ami iszonyú jó és tömény és kemény volt egyszerre, azt is mondhatom, hogy ez volt életem egyik legsűrűbb  3 napja. Igazi minőségi sűrűség.  :)

Amikor visszajöttem a dolgozós hétköznapokat patent koncertezős estékkel dobtuk fel Anjával, aztán csütörtök este már meg is jöttek Apáék, akikkel olyan kerek turista-napot tartottunk pénteken, hogy az csuda. Este megjött Katóka és Detti is, akikhez a szombat délelőtti aktuális olasz „sztárépítész” előadása után csatlakoztam a barátnős-városnézésbe. Este együtt aperitivoztunk aztán vasárnap kirándultunk a tengerpartra Apáékkal, hát mit ne mondjak szép kis kompánia voltunk. De a lényeg, hogy finom borokat ittunk és  jókat beszélgettünk. Délután megmutattam a lakást Apuskámnak, aztán búcsúvacsoráztunk mert hétfőn már be kellett mennem dolgozni, de szerencsére a transzferbuszuk indulását még éppen sikerült elérnem hogy el tudjak köszönni. Csak a szokásos sehova-nem-tudok-odaérni-időben-de-így-legalább-sokkal-izgalmasabb stílusomban.

Kedden kicsit összeszedtem magam és délután lenyelvvizsgáztam olaszból. Nem nagy szám, ez a kurzus lezárása, de volt rendes írásbeli, magnó meg szóbeli rész és kapunk róla valami hivatalos bizonyítványt.  Júliusban… ahhoz képest, hogy  -másfél óra késéssel ugyan- de egy délután alatt sikerült lezavarniuk az egész szeánszt, több mint 4 hétre van szükségük a dolgozatok kijavítására… ahogy az olaszokat ismerem, örülök ha valaha megkapom azt a papírt.

A vizsga után már sajnos nem maradt túl sok idő Katóék indulásáig, de nagyon örülök, hogy itt voltak! Közös külföldözés nálunk lassan már hagyománnyá válik és remélem megtartjuk ezt a jó szokásunkat.

Ezen a héten aztán már nem történt túl sok minden érdekes, a hétvége is csendesen, kicsit esősen telt.  Pénteken este az én környékemen voltunk egy zseniális borkóstolós esten, ahol volt könyvvásár, filmvetítések, koncertek és különböző borászatok és sörfőzdék mutatták be a portékájukat. Szombat este a San Lorenzo negyedben megtapasztaltuk a kultúrák igazi kavarodását, milyen amikor helyi olaszok (és pár bátor külföldi/menő bevándorló) önfeledten ropják afrikai dobok ütemére egy fajta spanyol-arab tánc keverékét. Nem volt semmi az biztos.

Vasárnap délután megnéztük a spanyol Akadémián egy katalán-olasz építésziroda kiállítását, ami gyakorlatilag 3D-s kivagdosott embernagysagu montazsokbol allt. Sajnos Bramante Tempiettoja zarva volt, de igy is elidoztunk a teren egy darabig. Bámultuk a kilátást, hatalmasat sétáltunk és egészen extra ízű fagyikkal a kézben élveztük ki az utolsó napsugarakat. Amúgy is elképesztő ez a város, de naplementekor eláll a szavad, csak nézed és jól érzed magad. (kepek kesobb)

Múlt héten csütörtökön volt az utolsó olaszórám és az egész iskola közös „évzáró”-hepajt tartott. Olyan szívmelengetően kedves volt az egész, mindenki hozott a saját kis hazájának és kapacitásának megfelelő kaját/piát és különböző csapatjátékokat játszottunk az iskola udvarán. Ez most lehet, hogy bénán hangzik, de képzeljetek el csadoros nőket, ébenfekete afrikai fiúkat, francia fiatalokat és kínai harmincasokat együtt játszani… mindenki töri az olaszt, de emberek vagyunk, alig ismerjük egymást, de jól érezzük magunkat, mert egyformák vagyunk és ez nagyon jó érzés. Nem akarok csöpögni, de nehéz leírni, hogy milyen egyszerű dolgok tudnak csodálatosak lenni, a lényeg, hogy a végén még az iskola portásbácsija is beállt a játékba. :)

Utana este a tengerparton megallapitottuk, hogy Napbol van Hold. Ez egy hosszu tortenet.

Pénteken egy kis Trastevere estével ünnepeltük Lili visszatérését aztán szombaton újra gulyáslevest főztem a kínai lakótársaimnak abból az apropóból, hogy megjött Alessandro (igen, ő még mindig az egyik kínai fiút jelöli) a spanyolrszági körútjáról. Cesare (a másik kínai csávó) már a múlt héten is teljesen megőrült a gulyásért… nem viccelek minden egyes mozdulatról fényképet készített (külön csoportképet a hozzávalókról természetesen) és 2 oldalt jegyzetelt, ami azért kínai írásjelekkel nem kevés. Szóval ha kikerül a netre egy tökéletes kínai-gulyás recept, azért lehet, hogy én leszek a felelős. De ne aggódjatok, olyan sosem lesz mint az igazi mert itt nem lehet fehérrépát kapni, az ErősPistáról meg ne is beszéljünk.

Amúgy nagyon bírom őket és bár az elején kicsit fura volt, mostanra rájöttem, hogy nagyon örülök, hogy kínai lakótársaim vannak, főleg ők. Rengeteg olyan impluzust kapok így, amik elgondolkoztatóak és valóban gazdagítják az ember látásmódját.  Amióta Antonio elköltözött aztan Sara bekattant és gyakorlatilag eltűnt otthonról, igazabol hárman lakunk együtt.

Még szerda este átjött hozzám Anja azzal a tervvel, hogy főzünk vmi vacsit, meghackeljük a gépét, beszélünk a pályázatról és movie-nightot tartunk, aminek az lett a vége, hogy 4 emberre főztünk, a srácokkal vacsiztunk és végigdumáltuk az estét. Frenetikus, amikor egy ex-jugoszláv és két kínai beszélget a „demokráciáról” … meg minden egyéb dologról, ami és ahogyan abban az országban történik. Egészen elképesztő, ezek a fiúk gyakorlatilag a szüleink-nagyszüleink gyermekkorában nőttek fel és most azt az életstílust élik mint mi, de csak azért mert most itt vannak Európában de mikor visszamennek Pekingbe valószínűleg valami még „modernebbet” fognak.  Én amúgy továbbra is (sőt egyre jobban) Kína-szkeptikus vagyok, szerintem az egyetlen reményünk, hogy kvázi tanulnak Európa és Amerika történelméből és valahogy okosabban csinálják… A másik lehetőség, hogy hamarabb elfogy az olaj mint hogy kipukkad ez az egész lufi és akkor talán lesz valami változás.

Tervezek egy másik posztot roppant spontán Mit tanultam a kínaiaktól? címmel, mert most hosszú lenne leírni, de addig is elárulom azt már megtanultam hogy mondják kínaiul, hogy... dobpergést kérek: Szeretnék megnézni egy pandát. Szóval ha egyszer véletlenül úgy alakul, hogy illegális bevándorló leszek Kínában, én csak annyit mondok: Wo xiang kán xióng mao!