my BCN, updated as my ROME

Hello szia szevasz, van nálatok terasz? nincs? és azt nem tudod, hogy a Timi miér' nem blogot? mi van már ezzel a lánnyal? 

Nahát most elmondom:

múlt héten végig egy újabb csodás villaparkon dolgoztam, de ezúttal Malájziába. Annyi előrelépés volt a dologban, hogy itt nem csak áttervezni kellett, hanem kvázi kitalálni az egészet. A főnököm elmondta hogy kb mire gondolt, vagy mondjuk úgy inkább, hogy olyan laza olaszos neo-impresszionista módon felvázolta a vízióját. Sajnos a gondolatolvasó-skilljeimet még nem fejlesztettem tökélyre, ezért az elején nem nagyon tudtam mit is vár tőlem, csak annyit sejtettem, hogy egymástól karakteresen elváló elemekből álljon össze a homlokzat, hogy a sorházas beépítés ne válljon unalmassá. Egyik reggel ráhangolódásképpen elkezdtem Theo von Doesburg-féle kompozíciókat rajzolgatni, ami nagyon megtetszett neki, mondta is, hogy ja nincs új a nap alatt, ő is ilyesmire gondolt, szóval így született a "felrobbantott De Stijl-projekt". Aztán meg azt mondta szkenneljem be a rajzaimat mert majd azt küldjük a megrendelőnek, ja persze:) Közben kiderült, hogy még a telek sem biztos, úgyhogy ráérünk még rajzolgatni.

Csütörtökön megjött Anja unokatestvére látogatóba, együtt ebédeltünk aztán este elmentünk aperitivo-zni. Ez azt jelenti, hogy este 6 és 9 között a bárokban és éttermekben az italod mellé választhatsz a házias svédasztal finomságai közül. Mindhárman boros hangulatban voltunk, szóval egy üveg Chardonnayt kértünk és hát nagyon beletrafáltunk:) Mindenkinek ajánlom, aki azt hiszi Olaszországban nem lehet jó fehérbort inni, ezt nagyon eltalálták. Azért szeretek Anja-val lógni, mert hasonlóan ironikus a humora mint nekem, plussz az unokatesója is csak tovább erősítette bennem a sztereotípiát, hogy a szlovének jó arcok. Szóval el lehet képzelni, 3 csipős nyelvű csaj + 1 üveg jó bor, hát nem sokmindenen hagytuk rajta a keresztvizet az biztos...

Pénteken aztán ugye hazamentem, a nagy meglepetés-hétvégét már leírtam az előző bejegyzésben. Hétfőn új projektet kaptam, de csak úgy lóhalálában, este 6 órás leadással. A maláj nemzeti tollaslabda központra adott javaslatunkat kellett átdolgozni a megváltozott büdzsére való tekintettel. Egész konkrétan elhagyni a gyakorlópályákat magába foglaló épületet. Oké, ez a tollaslabda dolog elsőre röhejesnek hangozhat, de ott náluk nemzeti sport és a miniszterelnök felesége tolja a szekeret, akinek állítólag nagyon bejött a labda röppályáját idéző íves formavilág, szóval reméljük lesz belőle valami. Persze most az olcsósítással ugrott a szép kis asszimmetrikus kompozíció, és maradt egy bazi nagy stadium, de szerencsére nem az az unalmas fajta! Persze nekem eddig csak annyi részem volt benne, hogy egész nap szanaszét photoshoppoltam magam, próbáltam újra összetákolni a meglévő tablókat, ezerrel ment a látvány-metszet rajzolás, meg a diagram-alaprajz cicomázás, de muszáj volt pörögni, mert este tényleg el kellett küldeni. Közben persze a render-idők a főnökök Mac gépjein se lettek rövidebbek, de végül csak sikerült befejezni. Kíváncsi vagyok, mikor hallunk róla legközelebb.

Kedden este volt az első olasz-órám. Még előző héten Sara meg az egyik barátja találtak egy iskolát, ahol tök jó kurzusok vannak Lazio tartomány által támogatott kedvezményes árakon. Nagyon belelkesedtek, hogy angolul akarnak tanulni, Domenico elkezdett egy főzőtanfolyamot, én megtaláltam az olasz-szekciót, de a reklámgrafika is érdekelt. Persze az olasz szervezőkészség itt sem hazudtolta meg magát, sikerült olyan idióta időpontokra tenni az órákat, hogy örültem hogy legalább egy olasz-csoportot találnom magamnak kedd-csüt estére. A suli amúgy nagyon cuki, egy sima általános iskolában tartják az órákat és a dotált áraknak persze megvan a maguk demográfiai-szűrő hatásuk... Szóval mind származásilag, mind életkorban elég vegyes a csoport, de nem baj, legalább élet-szagú. Azt hiszem pár antropológus elalélna ha meglátná a díszes kompániát... :) (elég róla annyit, hogy asszem én vagyok a legfehérebb és a legfiatalabb)

Szerdán megérkeztek az új kínai lakótársaim, 2 srác akik február elejétől kivették az üresen álló szobát, de eddig valahogy nem kapkodták el a beköltözést. Néha hoztak egy-két bőröndöt, majd később elvétve még több csomagot és szerdán úgy tűnt itt is alszanak, de aztán további 3 napig nem tudtunk róluk semmit. Csak annyit, hogy Césárénak meg Alessandrónak hívják őket. Ja persze. Ezen jót poénkodtunk, hogy ennyi erővel én meg Donatella leszek. Aztán mikor nem bírtuk tovább, rákérdeztünk az igazi nevükre de mikor félórás próbálkozás után sem tudtuk még csak imitálni sem a nevük elfogadható kiejtését, megegyeztünk abban, hogy mégse olyan rosszak ezek az olasz nevek. Egyébként európai történelmet tanulnak a Sapienzán, meg újságot írnak egy nemzetközi kínai szervezetnek. Azóta a konyhába is bepakolták a cuccaikat, mikrónk amúgy még nincs de már szuperspeckó rizsfőző készülékünk van, meg egy akkora üveg szójaszószunk hogy nem tudjuk a fűszerek között tárolni, mert leszakad a polc.

Közben új projektet kaptam: most már én is a brazíliai várostervezős pályázaton dolgozom mert vészesen közeleg a határidő. Ennek ellenére csütörtökön alig lehetett dolgozni az irodában annyira rá voltak pörögve az esti kiállításmegnyitóra. Van ez a rendezvénysorozat a stúdióban, hogy kb minden hónapban meghívnak egy művész-építészt hogy állítsa ki a munkáit. Merthogy Bicuadro és B-side of architecture, most egy régi egyetemi barátjuk Gianfranco festménysorozata volt terítéken. Persze ment a PR ezerrel, kicsit túllihegték a dolgot, de amúgy tényleg jó volt, mert totál kinyalták az irodát és aztán boldogak voltunk mert sokan eljöttek és nem tudom hány újság írt róla.

Aztán csütörtökön későn este megérkezett az első látogatóm!! A Ki látogatja meg Timit először? című verseny győztese a surranó-pályáról hirtelen felindulásból becsusszanó, dobpergést kérek...Pepi!!! Szegénykém alig várta hogy a csodás Ryanair út után végre hazaérjünk, erre sikerült rögtön első este jól megsétáltatnom. Pénteken egyedül merült az ókori romok tengerében míg én dolgoztam, aztán megtapasztalta milyen is szó szerint véve a római tömegközlekedés. Este együtt vacsiztunk Sarával és Domenicóval, aki nagyon kedves csak egy kukkot nem beszél angolul. Ennek ellenére igen közlékeny hangulatában volt és feltétlenül úgy érezte meg kell osztania Pepivel, miért és hogyan is lett szobrász. Legalább akkora élmény volt nekem fordítani, mint neki hallgatni az olasz szófosást:) 

Szombaton reggel (aka délben) egy isteni capuccino+cornetto menu elfogyasztásával indítottuk a napot a Spanyol lépcsőn. Aztán barokk-Róma napot terveztünk, de nekem be kellett iktatnom egy kis skypolást, Pepi meg elment addig megnézni az előző napról lemaradt Colosseumot. Szóval kis kitérő után de végül csak eljutottunk a Borromini-Bernini remekművekhez. A Piazza Navonán ebédeltünk a lemenő nap fényében és a Trevi kút felé menet egy kisebb ismeretlenebb templomban lélekzetelálító Caravaggio festményeket is megnéztünk. Fagyiztunk, fényképeztünk majd mikor kezdett feltámadni a tömeg-iszonyunk a kútnál, visszamentünk a Pantheonhoz hogy a délutáni mise után be tudjuk menni. Utána találkoztunk Anjával és elmentünk a Trasteverébe aperitivózni. Mindezek után beültünk Anja egyik kedvenc kávézójába, ahova estére valami DJ-set bekamuzva, ezzel Pepi remek betekintést nyerhetett az olasz zeneipar bugyraiba... 

Vasárnap sem kapkodtuk el az indulást, először letettük a Terminiben a csomagot, majd ajándékot néztünk és nyomtunk egy brunch-ot. Aztán a Spagnától elsétáltunk a Tevere partjára ahol kiélveztük a "budai" oldal nyugis, kicsit párizsias hangulatát. Elsétáltunk a Szt. Péter térre, de itt ismét turisták tömege várt a belépésre és mivel nem akartuk sorban állással tölteni a maradék időt, inkább elindultunk visszafelé hogy megnézzük még egyszer nyugisan esti kivilágításban a Trevi kutat. Aztán már épp azon agyaltunk mi is legyen a vacsorával mikor a Barberinin tök véletlenül ráakadtunk egy Pepy's bar nevű helyre! Egyértelmű volt, hogy ez kell nekünk, nem is csalódtunk remek a mojito és finomak a kaják. Ez az aperitivo tényleg jó találmány. Még egy nagyot beszélgettünk, aztán visszametróztunk a Terminihez, felvettük a bőröndöt és nem volt más hátra mint a búcsúzás. Najó, még az az apró kis bökkenő is felmerült, hogy se a transfer busz se Pepike előre megváltott jegye nem volt sehol, de előbb-utóbb mindkettő megoldódott:) Tényleg nehéz volt a búcsúzás mert olyan jól telt a hétvége, de megegyeztünk abban, hogy ez a pár nap nem volt elég, vissza kell még jönni egyszer:)

Aztán hazafelé jövet a buszon kiötlöttem, hogy kinevezem a vasárnap estét a blogírásra, mert nem akarom elhanyagolni, de azt sem akarom, hogy állandóan ezen kattogjak, meg olyan izé kitenni mindig facebookra, de közben meg nem várom el, hogy folyton csekkoljátok, és akkor majd így szépen beáll a ritmusa, stb. stb. Hát most hétfő van, sőt igazából kedd, ebből látszik mennyire sikerült a csodás teóriámat a valóságba átültetni... 

Na sebaj, majd legközelebb. See you Sunday!