Na, hol voltam a hétvégén??? Otthon. Az egész hétvége a ledöbbentéses-örömszerzés és a nem várt, de annál vidámabb viszontlátás jegyében telt. A végén már annyira belejöttem a meglepetés-szerepbe, hogy már csak a piros masni hiányzott a fejemről. Na de kezdjük az elejéről:
Péntek éjjel fél1-re értem Ferihegyre (a wizzair malmai teltház közeli foglaltságnál nem igazán őrölnek zökkenőmentesen) ahonnan első utam kedvenc kis bandám előre egyeztetett házi iszogatására vezetett, ahol az volt a terv, hogy majd jól meglepődik mindenki, de leginkább Zsolt. Csak annyi volt a bökkenő, hogy időközben Életem értelme már el akart menni egy másik buliba, de végül a frissen beavatottak közreműködésével és Fruzsó csizmáskandúros-nézésével sikerült ott tartani és hát priceless volt az áll-leesés. (még egyszer nagyon köszi Vercsinek a szervezést, a példaértékű titoktartást és az SOS problémamegoldást!!:)
Szombaton folytatódott a móka: ebédkor Apukámat leptem meg születésnapja alkalmából. Kis olasz ajándékaim mellé még estére foglaltam jegyet a Budapest Jazz Clubba, ahol a Pataj jazz quintet egzaltáltan virtuóz tagjai feszegették a könnyen emészthető jazz határait. Utána felugrottam Gyufáékhoz a Baross utcába egy pipe-ra, dumáltunk és felmerült egy össznépi római vakáció lehetősége is, én benne vagyok:).
Vasárnap az i-re a pontot Anyukám meglepése tette fel, aki a Bátyám születésnapja alkalmából hívott minket ebédre, de így őt is utólag fel tudtam köszönteni. Persze unokatesóim is meglepődtek mikor megláttak a kocsiban, de aztán megnyugodtak a kedélyek, felköszöntettük az ünnepelteket és finomat ettünk.
Délután bementem Nagypapámhoz, aki olyan drága volt, hiába tudta, hogy jövök mégis úgy meghatódott. Beszélgettünk, őt is felköszöntöttem előre aztán elbúcsúztam tőle, mert lassan már indulni kellett a reptérre, de aztán kétszer is még visszamentem, olyan nehéz volt otthagyni ahogy pityeregve integet az ajtóban.
A hazaút ugyanolyan nehézkesen ment, mint odafelé, fél órát álltunk a béna reptéri buszon a hidegben és a kismillió kézipoggyász elhelyezése sem volt egy könnyű menet. A tolakodó tömegben eljutottam odáig, hogy egyáltalán nem érdekel hova ülök és melyik ablak mellé, úgyis csak az egyik bazi nagy fényszennyezésből repülünk át a másikba, csak hadd tegyem le a csomagomat és kész. Aztán végül mégis tök jó helyem lett és még aludni is tudtam egy kicsit. Szerencsém volt a transzferrel és még az utolsó éjféli buszt is elcsíptem ami rekord idő alatt repített haza.
Szóval hazaértem. Vagyis ideértem. Jó volt hazamenni, otthon lenni és örömet szerezni a szeretteimnek. Remélem megérte, mert baromi nehéz volt titokban tartani, azt hiszem soha többet nem csinálok ilyet. (Vagyis Ti higgyjétek ezt légyszi, haha:))
[Hogy a múlt hét eseményei ne tűnjenek el nyom nélkül majd külön írok róluk, de most megyek aludni. Buona notte!]
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.