my BCN, updated as my ROME

Szóval sok idő eltelt mióta normálisan írtam blogot, de olyan nagyon sokminden azért nem történt. A hétköznapok elég hasonlóan telnek, dolgozom, olaszra járok és néha elmegyünk Anjával egy előadásra, egy filmre vagy csak simán beülünk dumálni valahova. Múlt hétfőn egy építész-építési társulat klubestjén voltunk, ahol a fenntartható város volt a téma és egy a Norman Foster+Partnersnél dolgozó olasz építész tartott előadást Masdar city projektről. Iszonyú érdekes volt látni, hogy a high-tech rendszerek mellett milyen egyszerű eszközökkel, az ősi építési elveket követve, azokból értelmes tanulságokat levonva határozták meg a város fő vonalait. 2007-ben kezdődött a tervezés, az első fázis már megépült, de teljesen csak 2020-ra lesz kész, és ez lesz az első olyan város a Földön, aminek 0 a Co2 kibocsátása. És ebbe még a növényzetet is beleszámolták, szóval elég durva, szó szerint zéró lesz. (elvileg)

Aztán a következő napokkal nem tudok sokat menőzni, mert végigmelóztuk az összeset. Este 7-fél8ig csináltuk az irodai melót aztán utána a pályázatot. Szerencsére hét elején volt egy kis pangás és tudtunk benn is foglalkozni vele, aztán a főnökök is tök rendesek voltak, odaadták a kulcsot nekünk, hogy ha akarunk bennmaradhatunk ameddig akarunk. Szóval tök jó volt mikor mindenki lelépett, pizzát rendeltünk, hangosan hallgattuk a zenét és nyomattuk a cuccot, ameddig még a rendes nappali buszokkal haza tudtunk jutni, utána meg otthon folytattuk. Pénteken délben volt a leadás, addigra a a főnökök is egész bezsongtak és tök kedvesen mondták, hogy legalább kicsiben nyomtassuk ki és mutassuk meg nekik. Szóval tényleg jófejek voltak, az elején én kicsit paráztam hogy esetleg rossz néven veszik, hogy "sutyiban" dolgozunk, de kiderült, hogy egyáltalán nem, sőt kvázi büszkék ránk, hogy ilyen plussz "kihívást" keresünk. Még azt is mondták, hogy szívesen segítenek ha kell valamit a renderelésben, vagy ha kérdezni akarunk valamit, de persze a végén már nem akartunk belemenni, mert már nem lett volna idő sokat változtatni. Na a lényeg a lényeg, hogy nagyon örülök, hogy végigcsináltuk, nem egy nagy cucc az egész, de sokat tanultam belőle.

Pénteken szuperül jöttek ki a dolgok, mert az ünnep miatt csak félnapot voltunk benn így délután volt egy kis időm aludni meg összekészülődni mielőtt megjött a Pandám. Anjával, Lilivel és a barátjával a Pigneto negyedben találkoztunk, aztán később a Termininél felcsíptük Zsoltot és Montiban beültünk egy üveg borra a Libreriaba. (ez a helyi Könyvtár klub, haha)

Szombaton reggel hősiesen felkeltem skypeolni Katókával és Dettivel, aztán még visszafeküdtem egy kicsit pihizni. Délután megnéztük az Auditorium épületegyüttesét és a MAXXIban lévő kiállítás-dömpinget. Este Liliékkel visszatértünk a jól megszokott Montiba. 

Vasárnap reggel elmentünk futni a Villa Adába, ami megint nagyon jól esett és a végén még hazafelé is kocogva jöttünk. Délután bementünk a központba sétálni meg fagyizni, de sajnos elég durván lehűlt az idő és még az eső is esett. Szóval fagyi helyett csak fagyoskodtunk és a kedvenc mozis könyvesboltomban nézelődtünk vagy egy órát aminek egymás hónapfordulós (és névnapos) keresztbeajándékozása lett a vége. Este Anjával és Antonióékkal mentünk aperitvózni, aztán a Cali évadzáróval zártuk az estét.

Hétfőn a pápa már a nyári rezidenciájából köszöntötte a híveket, ebből is látszik, hogy nem vitte túlzásba a munkát, végülis csak egy hosszúhétvégét kéne neki végignyomnia egy évben de akkor is lelép pihenni. Najó, biztos a vasárnapi urbi et orbi kifárasztotta. (amúgy itt van angol szinkronnal az egész és 13:25-nél a magyar köszöntés, a megtisztelő 13. nyelv volt a miénk a sorban a 60 közül) Szóval nagy volt a felhajtás, ami nekem nem annyira tetszett, dehát az olaszok már csak ilyenek. Az egész város tele volt amúgy, de nem igazán hívekkel, hanem a hosszúhétvége miatt még inkább megsokszorozódott turistákkal. 

A központban a tömeg-dzsungelen átverekedve magunkat az Argentinán találkoztunk Anjával, hogy megnézzük a Vatikántól nem messze lévő Trastevere negyedben található Villa Farnesinát. Úgy tűnt a városnak nincs nyugodt sarka, mindehol tele voltak az utcák. A villában kevesebb volt a turista de úgy tűnt, túl sok olasz tudja hogy itt bizony Raffaello freskók vannak és elég sokan kíváncsiak is voltak rá. Az idegenvezetés mellé még valódi reneszánsz zenét is játszottak szóval igazán autentik volt az élmény. Délután már csak egy kis shoppingra volt időnk, aztán hazajöttünk összepakolni, ebéd-vacsorát főztem és indultunk is a reptérre. 

Ma dolgozni voltam aztán egész normális időben hazaértem, minden korábban elhanyagolt üzenetemre válaszoltam, felmásoltam a képeket, együtt vacsiztunk a srácokkal aztán meg nekiálltunk takarítani, mielőtt még hazaér a házisárkány. 

Na, de most térjünk is rá Firenzére, mert kezdek fáradni. Egyszóval: szép. Bővebben: nagyon szép, eszméletlenül gazdag kulturálisan, építészetileg, tájképében, történelmében, hagyományaiban, stb. Olyan hely ahol azt a fajta sűrűséget érzi az ember, ami még a művészetek iránt kevésbé érdeklődőket is megfogja. Benne van a levegőben. 

És teljesen más mint Róma. Bár csak 220 kilométerre van, mégis mintha más világ lenne. Északias, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Mindenki beszél angolul, egyrészt mert tudnak, másrészt mert tele van a város amerikai diákokkal akik angol és amerikai magánegyetemekre járnak Firenzében. Szóval minden rájuk meg a turistákra van kitalálva. Ilyen például, hogy mindenhol belépőjegyet szednek. Minden egyes templomban, kápolnában és palotában. Persze minden szépen rendben van, vagy épp felújítás alatt áll, mégis borzalmasan idegtépő, hogy mindenhol sorba kell állni és aztán nem kevés pénzt kifizetni hogy végre bejusson valahova az ember. [Azt beszéltük Anjával, hogy persze mindez szép és jó, de mi lenne ha Rómában mondjuk csak 1 eurót kérnének a Pantheonért vagy Szt. Péter bazilikáért... de nem teszik, és talán ez így van jól. Itt alig beszél valaki angolul, és nincs minden 6 nyelven kiírva, mert nem minden a turistákról szól. Mert akármennyire is kaotikus és látnivalókkal meg látogatókkal túlzsúfolt ez a város, még mindig az itt élő emberekről szól, a valódi városi életről és nem a kirakatról. Zárójel befejezve.] Szóval pénteken este érkeztünk, szombatot végig városnéztünk, (most nem sorolom fel miket néztünk végig, de a lényeg, hogy mindenféle építészeti alapművet), aztán vasárnap korán keltünk, hogy beálljunk a sorba az Uffizibe, ahova röpke 1,5 óra után be is jutottunk. Naivan úgy számoltuk, hogy 3-4 óra végzünk, de végül több mint 5 órát töltöttünk benn. Nincs rá szó, hogy milyen gazdagok a gyűjtemények, többször meg kell állni, mert besokall a az ember. És a legviccesebb, hogy miután végigmész az egész olasz művészettörténeten, kifeléjövet csak úgy mellékesen mutatja egy nyíl, hogy ja, van külföldi festők-gyűjtemény is. Ami nem valami kamu kiállítás, más múzeum gondolom a főfőfőtermét odaadná ezeknek, itt meg csak úgy a sarokban kuporognak a Brueghelek meg Vélazquezek. Szóval miután szétfeszítette agyi kapacitásunkat a festészet (meg egy kis szobrászat), úgy döntöttük az Accademiát (az nagyon festészet) a következő alkalomra hagyjuk. Ebédre egy remek kis szendvicset ettünk egy zseniális vinotékában, utána még meg akartuk nézni a Santa Crocét, mert ott volt a szállásunk mellett, de ott is nagy volt a sor és drága a belépő, szóval inkább az Arno partján sétáltunk végig. Itt találkoztunk egy amerikai csávóval, aki először csak arra kért meg, hogy csináljunk róla egy fotót, aztán persze az egész élettörténetét előadta, hogy vallásfilozófiát tanult a Berkeley-n, aztán vmi bróker volt, most meg forgatókönyveket ír orosz filmekhez és 8 éve utazgat Európában. Hát valahogy nem estünk hasra, ő meg embereire akadt ha a modern kori társadalmak létkérdéseiről akar vitázni. Mindegy, végülis egy élmény volt. Legalább megmutatta a Piazza de Michelangelot, ahonnan tényleg elképesztő a kilátás az egész városra. Képek facebookon.

És csak hogy ne kapjatok művészet-túladagolást, egy kis poén a végére: annak emlékére, mikor még vizitúrán mi voltunk a Fanta-girls.