Tegnap elvesztettem az eszemet. *

De erről majd a "Digitalizáljuk a naplónkat!" mozgalom mai etapja után:

2010. okt 4. hétfő

Reggel természetesen 3-4 szundi, aztán felkelés de mostmár tényleg, aztán reggeli&ebéd készítés valamint a szokásos egyéb dolgokkal szúrtam el az időt, ls csak utána ültem le rajzolni. Persze nem sikerült semmi maradandót alkotnom a házzal kapcsolatban, csak rajzolgattam össze-vissza, az idő meg elrohant. És rájöttem hogy nekem is vele kéne tartanom. Tehát megint késében voltam, plussz volt egy csomó cuccom, plussz a festő-pakkomért is vissza kellett jönni, szóval kész voltam. Végre eltekertem az egyetemhez, raknám le a bicajt, erre nem veszi be. Az óra meg csak ketyeg. Szerencsére egy valaki segített betelefonálni, de közben helyrejött a cucc magától. Projecto-n megint a szokásos katalán elmélkedés folyt, közben azért Penin kétszer is megkérdezte, hogy nem akarok-e prezentálni, de mondtam, hogy ez most nekem sajnos nem lehetséges. Jó lett volna normálisan konzultálni, de a többiek tip-top rajzai közé nem volt kedvem kirakni a próbálkozós skicceimet. Óra végén reménykedtünk, hogy tudunk vele beszélni kisebb közönség előtt, de aztán mégsem. Mindegy marad a szerda.

Multikulti ebéd a padoknál, utána rajz. A bácsi teljesen készen van, megnézte a telefonomon a képeket amiket a MACBA-ban csináltam, merthogy elvileg az ott látottakból kéne inspirálódni. Meg felmutatta a többieknek a tolltartómat, mert észrevette hogy házi-barkács, és a jövő órán anyagokkal fogunk foglalkozni, és ez a kezdet. Vagy nem tudom, összevissza beszél, még a helyiek sem értik, nemhogy én. Óra után újra be kellett mennem a tetűlassú egyetemi makettező boltba balsafát venni, hazatekertem, pontosabban csak a Diagonálig, mert a Corsega-n lévő Vicenc Piera nevű "művészellátóba" is be akartam menni. Nagyon jó az a bolt, és ráadásul olcsóbb is mint az egyetemi. VP, my friend! Közben Lucie hívott, hogy nincs nála kulcs, szóval gyorsan hazasétáltam, vacsi, netezés, buta semmittevés meg pár rossz döntés.

2010. október 5. kedd

"Korán" kelés (kíváncsi vagyok, lesz-e egyszer olyan normális napom amikor nem érzem úgy, hogy korán kelek), kómás zuhany, gatya, póló, fogmosás, táska és sok-sok víz. Bicaj le, órára be. Kiderült, hogy maxban széket kell modellezni. De mostmár tényleg. A kiadott listából lehet választani. Egyem meg a szívüket, persze elég furi volt a lista, de végül Charles Eames chaise lounge-át (mi otthon csak sezlonnak hívjuk) választottam, aminek semi köze nincs A lounge chair-hez, de legalább Eames. Az elején kicsit szerencsétlenkedtem, de aztán belejöttem és egész jól haladtam. Legalábbis a mellettem ülőkhöz képest. Utána megint makettbolt, busz, Vicenc Piera, Hp store, haza, tintapatron sehol, idegbaj, agyleállás, kész téboly.

* És akkor most jöjjön a nyitómondat kifejtése:

Enni azért csak kell, gép bekapcs, Stella írt hogy holnapra 1:100as makettet szíveskedjünk. Remek. HP-boltba vissza, hát persze épp szieszta van. Vissza, Archicad beszippant, 7 előtt 5 perccel rohanás, bolt megint nincs nyitva, nyomda már zár, A2-t már nem nyomtatnak, akkor legyen 2 A3, meg menjek a másikba, meg egy harmadikba. Ott fapofák, lassúak és drágák. És különben is negyedóra míg bemelegszik a plotter, menjek addig sétálni. Persze csak a pénzt költöm, veszek papírt [miért gondolom hogy azzal a csotrogánnyal még valaha fogok nyomtatni?], de csak spórolósan, és nem, nem a puccos péknél veszek baguettet, mert van szupimarket. Ami olyan nagy, hogy az adott elmeállapotomban igazán kemény kihívás volt számomra megtalálni a teavajat, ja és akkor még kell mosogatószivacs is, a kedvenc sajtom meg a baguett. Persze mindezt egy kézbe. Megyek vissza a nyomdába, végre kész a rajz, mikor rájövök hogy elhagytam a pendrive-om...

...enyhe idegösszeroppanás, rohanás vissza a marketbe, de persze nincs ott. Még keresgélem egy ideig az utcán, de hasztalan. Aztán haza, kaja, skype.

Derült égből villámcsapás: valaki írt hogy megtalálta!!!! Örömmámor, válasz és megnyugvás. Aztán a kis naiv lelkem így szólt: még egy kicsit csinosítgatom az alaprajzot, aztán megépítem a makettet.

2010. október 6.

Hát persze hogy csak éjfél után álltam neki. Mikor a tömeg megvolt, elmentem aludni, reggel kínkeservesen felkeltem, befejeztem, mindent összecsomagoltam és újra a nyomda felé vettem az irányt. Hp bolt nyitva, és kábé megszólalnom sem kellett már hozták elő a raktárból, merthogy nincs még egy ilyen balfék mint én, aki otthagyja a pulton amit épp akkor vásárolt meg... Azon kívül, hogy utálom amikor ilyen szétszórt vagyok, feldobódva mentem nyomtatni, aztán a "tömegközlekedés sok, mogorva és figyelmetlen ember között nagy és fontos és törékeny tárggyal" c. akadályt is elég jól vettem, majd egy bő 1 órás késéssel megérkeztem a tettek mezejére.

Persze nem sokan vették komolyan az e-mailt, így aztán sztoikus nyugalommal igyekeztem feldolgozni a tényt, hogy gyakorlatilag feleslegesen dolgoztam. És akkor most hanyagoljuk a fülemben felcsendülő pedagógiai elveket, hogy nem, nem volt felesleges. De, az volt. Annyi értelme csak volt, hogy észrevették mikor kitettem az asztalra és mikor egy pillanatra szünetelt a szokásos katalán elmélkedés, Penin az asztalsor túlvégéről mutogatott és kérdezte, hogy az enyém-e. Mondtam hogy igen, erre mindhárman odajöttek. Tök jó, hogy érdeklődnek iránta, mindenki teper a prezentációs lehetőségért, én meg a Kié ez a rajz/makett?-lány vagyok akihez odajönnek, de külön-külön is baromi gyorsan beszélnek spanyolul (ketten ráadásul erős katalán akcentussal), nemhogy egyszerre... szóval vannak nyelvi nehézségeim. Szerencsére ott vannak a rajzok, de jó lenne egyszer értelmesen elmondani mit hogyan gondolok. Legközelebb lehet nem kéne olyan nyuszinak lennem, és azt kéne mondani, hogy ők beszéljenek nyugodtan hozzám spanyolul, de én hadd mondjam el angolul amit szeretnék. Mindegy, addig marad az egyszerre csak egyre figyelek, pörög az agyamban a latin szókincsem, értelmesen bólogatok, tőmondatokban kérdezek és válaszolok. Szóval érdekesnek tartják amit csinálok, és remek támpontokat adtak, úgyhogy jó lesz újra leülni formálgatni a dolgokat.

De nem ma. Ebéd után megint rajz volt, és most, hogy volt rendes felszerelésem, egész jól ment a festés. Ma is sokat beszélt az anyagokról, de komolyan az az ember szerintem egész nap folyamatosan beszél, de hogy a 3 órát végignyomja az biztos. És közben mindenki fest. Év elején még simán megvolt a chill-out életérzés, de mostmár szinte megfájdul a fejem annyit beszél. Mondjuk tök jó művészeket mond, akiknek ha elcsípem a nevét, rögtön rákeresek és tényleg olyan képeket látok, amiket lehet, hogy különben soha életemben nem látnék. Óra végén még spanoltunk egy katalán meg egy lengyel lánnyal, aztán a már-nem-is-olyan-fontos makettemmel hazaverekedtem magam. Rendrakás után találkoztam a pendrive-om becsületes megtalálójával, még egy üveg bort is akartam adni neki, de nem fogadta el. És hát milyen az élet, ő is építész, megnézte a portfóliómat és annak a végén volt az e-mail címem, amin megkeresett. [Ez egy rossz lovestory forgatókönyv is lehetne, ha lenne még ebben a városban normális hetero pasi. De higgyjétek el, nincs.] Na de lényeg, hogy megtalálta, visszaadta, megvan!!!

Igen, tudom, pofátlan egy mázlista vagyok.

És akkor most lelkiállapotom illusztrációjaképpen küldeném mindenkinek, aki végigolvasta ezt az iszonyú hosszú blogbejegyzést:

ezt

Ígérem többet nem leszek ilyen részletes.