Olyan nagyon boldog és büszke vagyok!!! Najó, ez az érzés leginkább délután 3 körül lengett körül, de igyekeztem átmenteni a nap további részére is; blogot meg most van időm írni.
Történt ugyanis, hogy a La Mercé - aminek minden egyes napja külön bejegyzést érdemelt volna, de egyrészt nem akarom csépelni a "leírhatatlan" jelzőt, másrészt pont azért mert annyira jó volt, nem volt alkalmam blogot írni, harmadszor meg, akit érdekel annak csak azt tudom mondani, hogy jöjjön el és nézze meg, tényleg életreszóló élmény - utáni első napon, hétfőn délelőtt bementünk a tervezési órára, de senki nem készült túl sok mindennel, én is csak rajzolgattam, hogy tisztuljon a kép. Persze a lelkes és szorgalmas katalán diákok makettekkel és kész alaprajzokkal érkeztek, és nekikezdtek ékes katalánsággal prezentálni a terveiket. Aztán a bejött a terembe Carlos Ferrater, a helyi félisten, akinek a nevén fut a kurzus egyéként, de mindenki azt mondta, hogy csak év elején megtartja a bevezető előadást aztán többet nem látjuk az egyetemen.
Ehhez képest végig ott maradt nálunk a teremben, és ennek a jelentőségét talán az mutatja, hogy mikor gondolom híre ment, hogy itt van, a folyosóról kukucskáltak be hozzánk az emberek. Aktívan kommentálta a terveket, de persze végig katalánul nyomták, mi meg ültünk ott, próbáltunk figyelni, de nem nagyon bántuk, ha ma nem kerül ránk a sor. Egy-két terven jó hosszasan elbeszélgettek, szóval elment az idő, és én próbáltam sztoikus nyugalommal tudomásul venni, hogy nincs mit tenni, elszalasztottam a lehetőséget, hogy Carlos Ferraternek prezentáljak.
Az óra végén odamentünk a tanársegédhez megkérdezni, hogy szerdán a közlekedési sztrájk miatt lesz-e óra, de a sok kérdés miatt kb sorba kellett állni, és akkor odajött hozzánk Penin (az egyik főtanár), hogy kié azok a rajzok az asztalon? Mondtam, hogy az enyémek, akkor mondta, hogy menjek oda Ferraterhez, mert a teremből kifelé menet meglátta a rajzokat, megtetszettek neki és beszélni akar velem, meg minden. Ááá, hirtelen kb köpni nyelni nem tudtam, de tök rendes volt, kérdezte hogy nem vagyok-e francia, mert akkor beszélhetnénk franciául... hát nem,úgyhogy maradt a spanyol. Azt mondta tetszik neki a rajzom, jók a vonalak, szép az elrendezés, nagyon érdekes, különleges. A lépcsőházat vegyem kisebbre, és tök jó lesz.
Annyira jól esett! Főleg hogy így meglepetésszerűen kaptam mindezt, hogy csak úgy észrevette! Pedig az óra közben már kicsit kétségbe voltam esve, mert a legtöbben ilyen nagyon szabályos, ósdi körfolyosós beépítést terveztek, és úgy tűnt helyeslik ezt a nagy belső, zárt "patios" megoldást, de én nem akarok ilyet tervezni, 120 éve talán még megoldás volt az ablakot a gangra nyitni, de nehogymár 2010-ben Barcelonában ilyet akarjak tervezni. Jó lehet, hogy én könnyen vagyok, mert otthon már letudtam ezeket a szabályos, erőltetett köröket és felszabadultabban tervezek. Mindenesetre baromi jól esett a pozitív visszajelzés! Mindig olyan jó a visszaigazolás, hogy nem gondolkodsz totál rosszul, van benne valami érdekes.
Na, nem ujjongok tovább, ez végüliscsak egy alaprajz volt, meg egy rövid beszélgetés, de feldobta a napomat!
Délután rajz óra helyett a MACBA-ban voltunk. Hát, elképesztő ez a múzeum, az épület sem semmi, de a kiállított művek... A végére már zsongott a fejem, és az időszaki kiállításhoz ár úgy éreztem nem vagyok elég fenn.
Hosszú volt a nap, és rájöttem, hogy ez az egyik legjobb zene a hazasétáláshoz.
Zagar - Learn to Fall
https://www.youtube.com/watch?v=ykKX1z-QZYU
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.