Hallo, hallo. Arra gondoltam, hogy nem szennyezem tovább ezt a barcelonás blogot, esetleg inkább nyitok egy újat Blog, de minek? címszóval, de aztán rájöttem, hogy a blogdeminek.blog.hu mégse hangzik olyan jól... najó, igazából a fergetes olvasottságnak nem tudok ellenállni, így folytatom:

Hétfőn délután elmentünk nagybevásárolni a csodás Porta di Romában lévő Auchanba (erről majd egyszer külön hangfelvétellel örvendeztetlek meg benneteket, egészen elképesztő hogyan ejtik ki olaszul), ami két tanulsággal is járt: 1. ne menj olaszokkal nagybevásárolni, 2. ha már elmentél, nem próbáld meg emlékeztetni őket arra, hogy lefolyótisztítót kéne venni. Én sem gondoltam, hogy ez az igen ritka csillagállás elő valaha elő fog fordulni, de ki tudja még veletek is megeshet, szóval okuljatok a példámból. Ahogy ebből sejthető, én mindkét hibát elkövettem... A röpke 2,5 órás bevásárlókocsis rally után megálltunk végiggondolni, hogy vajon mindent (néha kezdtem azt hinni, hogy szó szerint mindent) beszereztünk-e; mikor kigyulladt az az idióta villanylámpa balga elmémben és miután sikerült makogva-mutogatva elactivityznem nekik mi is hiányzik szerintem otthonról, egy laza 20-25 percet szócsatáztak azon, hogy pontosan melyik lefolyótisztítógélt vegyünk. Nem hiszem, hogy túl nagy különbség van a piacon fellelhető termékek között, de úgy veszem észre itt valamifajta nemzeti áhitat lengi körbe a vegyszereket, így tehát csak komoly kupaktanács után lehetett meghozni a  döntést. (Vagy csak nekem van szerencsém ehhez a két idiótához, nem tudom, de ez a történtek szempontjából lényegtelen is.) Aztán mikor fizetés után megkérdezték, hogy na, akkor átmegyünk-e az IKEAba magyarázkodhattam, hogy ááá nem, nem is olyan fontos, végülis jobban végiggondoltam és nincs is szükségem semmire sürgősen onnan.

Azért nem alakult rosszul az este, mert Antonio bevállalta a vacsit és mennyei halat sütött. Persze igazából már mindannyian durván éhesek voltunk, szóval nem volt nehéz finomat főzni, de azért az otthonról hozott fűszerek megtették a hatásukat, hiába na, jól jön egy szicíliai a háznál. :) Boroztunk meg dumáltunk, szóval jó hangulatban néztem elébe az első munkanapomnak.

Kedd reggel 9.30ra mentem és igazán kedvesen fogadtak: elő volt készítve nekem egy teljes munkaállomás, a számítógép átnevezve a nevemre, beállítottak nekem mappákat, kaptam saját fiókot meg minden. Az iroda amúgy egy lakásból van átalakítva, de elég jól meg van csinálva, mindenhol márvány, magas fehér falak és gyönyörű fa ajtók. Jó persze lehet, hogy ez itt nem számít túl nagy luxusnak, de a full vörösmárvány fürdő azért tényleg nem rossz látvány.

Most hirtelen nem is tudom pontosan hány helyiség van, de van egy nagyobb terem, aminek a két oldalán van 3-4 gép, (én a szerencsés jobb szélsőnél ülök a könyvespolc és a fűtés mellett:) középen pedig 6-8 asztal van összetolva egy csomó állítható lámpával, ide terítjük ki a rajzokat meg itt beszélünk meg mindent. Egyelőre öten dolgozunk itt, három csaj 'társépítész' (bár az egyikük elvileg művészettörténész, a másik meg félig újságíró), Anja szlovén lány, mint diplomás junior meg én; de nemsokára jön még egy gyakornoklány Dániából. A másik szobában van a 3 srác, vagyis a vezető építészek asztala, de sokszor ők is ott vannak 'nálunk'. Osztálytársak voltak egyetemen, aztán együtt alapították meg az irodát. Egy másik szobában van még egy idősebb építész irodája, ő az afrikai kontakt, most éppen itt van, de kb három hetente elmegy két hétre. Ja igen, és tényleg veri internesönel az iroda, a falon van 4 óra: a római, accrai (Ghana), kuala lumpuri és az ulanbatori időt mutatják. Először kicsit furcsa volt ez a minden főnök férfi - minden beosztott nő felállás, de tényleg tök baráti a hangulat, a csajokkal már régóta ismerik egymást és úgy tűnik jól megy az együttműködés. Minket gyakornokokat meg nyilván azért vesznek fel, hogy rajzoljunk és megcsináljuk az egyszerűbb melókat, ők állandóan tárgyalni járnak, a maradék időben meg művészkednek. De amúgy tényleg normálisan csinálják, jó a hangulat az irodában, teljesen emberszámba vesznek és tegnap például egy brazíliai pályázatra való ötletelésbe is bevontak. (Erről majd még írok ha lesz belőle valami, mert elég érdekes közterekkel kapcsolatos a téma.)

Az első projektem: kedd óta egy accrai lakópark-szerűségen dolgozom, 3 emelet+tetőteraszos villaépületet terveztek amit megtükrözve és átvariálva megkapjuk azt az ikerházat ami az egésznek az alapegysége, ebből lesz 3 kis utca.  Az egészet egy nagy afrikai kivitelező cégnek csináljuk, akinek tetszett a design de túl nagyok a házak, szóval le kell csökkenteni, hogy beleférjen a bruttó szintterületi mutatóba. Persze nem egy álommeló, de kezdésnek azért nem rossz, mert nem csak annyi, hogy itt-ott le kell "vágni" belőle, hanem a csökkentéshez szinte az egészet át kell tervezni, és elég szabad kezet adtak nekem. Arra kell figyelnem, hogy a külső megjelenés azért hasonló maradjon mint ami volt, és persze a másik kikötés, hogy lehetőleg a szolgák házrészéből kéne a legtöbbet lefaragni...  Szóval kicsit más világ, az biztos. A falak 30 centis vályog-szerűségből lesznek, de azért a rendereken szeretik látni a csilli-villi acél nyílászárókat meg a zöld fák árnyékában a tetőteraszon koktélozgató boldog tulajdonosokat... (Azt hiszem ezzel elértük az építészeti látványtervek hazugsági maximumát, de arra azért kínosan kell ügyelni, hogy minden figura sötétbőrű legyen.) Na mindegy, ebből is lehet tanulni, és az első hetekben még nyilván megnézik mivel és hogyan haladok, aztán remélem lesz más meló is.

Szóval elég nyugisan telnek a napjaim, 8ig alszom, fél10-10 között beérek az irodába, ahol általában kávéval kezdjük a napot. Eddig lementünk a közeli bárba, de ma délelőtt örömujjongások közöpette megérkezett az új kávéfőzőgép. Komolyan mint a gumimacira fixált óvodások a Haribo-macinak, úgy örültek a Krups-futárnak. Nem kérdeztem mi lett az előzővel, van egy sejtésem, hogy az olasz 'acél' nem bírta a gyűrődést... Délelőtt jó kis zenék mellett dolgozunk, aztán 1-2 között elmegyünk közösen ebédelni,  vagy hozunk valamit a szuper pékséggel és húspulttal rendelkező supermercato-ból és gond nélkül piknikelünk a tárgyalóban.

Kb fél 7-7ig dolgozom, aztán mikor hazaérek Sara általában itthon van, mert vizsgaidőszaka van és egész nap tanul; megbeszéljük kivel mi volt meg hogy mikor és mit vacsorázzunk. Tökre tetszik, hogy nekik ez ilyen alap, hogy nem eszik egyedül az ember, hanem megvárjuk egymást, sőt együtt főzünk. Tegnap konkrétan azzal várt, hogy Antonio ma délutános és csak 9-re ér haza, de kitalálta, hogy csináljunk csirkés salátát, utána meg játszunk valamit. Na mondom tök jó, de amikor rákérdezett, hogy tudok-e neki segíteni, merthogy ő nem tudja hogyan kell csinálni, kezdtem azt hinni, hogy csak hülyéskedik. De nem. Az lett a vége, hogy Sara inkább bevállalta a mosogatást, Antonio felvágta a csirkét, amit nekem kellett befűszerezni, mert ő gondolta csak úgy minden nélkül bedobja a serpenyőbe... Csináltam vegyes salátát, és mikor kenyérkockát is pirítottam, leesett az álluk. Én meg nem akartam elhinni, annyira groteszk volt. Sara tök finom szószos tésztát főzött vasárnap, Antonio mennyei halat sütött hétfőn, és most a világ legegyszerűbb ételei közé tartozó Cézár-salátára úgy néztek mint valami kulináris bravúrra... Vacsi után előadták a miért utálják egymást az északi és délolaszok című magánszámot (Sara lombardiai, Anton meg szicíliai, ez kábé olyan mintha nálunk egy sopronit és egy miskolcit összeeresztenénk), de persze csak kedves formában. Jó volt látni, hogy igazából szó nincs utálatról, kifigurázzák egymást, mindenkinek megvan a saját nyelve, szokásai, habitusa stb., de azért jól megvannak, és persze a nagy konklúzió, hogy az egyik azért jött Rómába mert dolgozni akar, a másik meg azért jött Rómába mert nem akart dolgozni. :) Szóval Anton a munkahely miatt, Sara meg az egyetem miatt jött ide "középre".

Jól vagyok, tetszenek ezek a nyugis de mégsem unalmas napok, nincs is most annyira igényem arra az erasmusos életre, ami Barcelonában volt. Persze megyünk majd bulizni (pláne mivel karneváli időszak van most), és egy fotókiállítás is tervbe van véve, szóval valószínűleg pörgős lesz a hétvége, de egyelőre (a panda-hiánytól eltekintve) nekem bejönnek ezek a dolgos hétköznapok.

Na ez megint nem lett rövid, (lehet, hogy el kéne gondolkoznom a nemtudoktomorenfogalmazni.blog.hu-n?) és nem tudom mikor fogom tudni feltölteni, mivel internetünk még mindig nincs, de szerencsére már sikerült kiválasztani a megfelelő csomagot (nem mesélem el, mennyi időbe és beszédbe telt, lásd első bekezdés ) és elvileg 5 napon belül bekötik - kíváncsi vagyok ez olasz időszámítás szerint mit jelent -  így hát  mindenkinek előre/utólag is jó hétvégét! (A megfelelő kiválasztását rátok bízom.)

Ennyi volt a mese mára, zárul Timi manó mókatára.