my BCN, updated as my ROME

03/09/2010. Vannak napok amikor minden összejön - ez is egy ilyen volt. Reggel kivakartam magam a közönyös melankóliából, elővettem a legpozitívabb hozzállásomat és elmentem az állásinterjúra. Kínos magyarázkodásokra számítottam, de ehelyett valóban kedves és intellgiens emberekkel találkoztam, akikkel értelmesen lehetett beszélni és a helyzetemet is tökéletes empátiával kezelték. Megbeszéltük, hogy szívesen alkalmaznának, találjam ki mikor érek rá és akkor újra beszélünk.

Nagyon jól esett a kis lelkemnek az egész, de még mindig ott voltak a sötét felhők a fejem fölött. Elmentem az egyetemre körbenézni, egész jó az épület, viszont nem sok albi-hirdetés volt a falon, és azok is mind spanyolul vagy méginkább katalánul. Ott ténferegtem egyedül és mindenhol hivatalos egyetemi dossziéval járkaló fiatalokat láttam, ezért eszembe ötlött, hogy talán ha már itt vagyok, meg kéne keresni a Mobilitási Irodát... [tényleg ennyire balfék volt a tudatállapotom, vagy nem is tudom rossz passzban voltam, de komolyan ennyin múlt, hogy még egy napot elszúrok az éeletemből, vagy helyrerázom a dolgaimat]

Csak egy lépcsőn kellett felmenni és kitárult előttem az infromációk szezámja. Végre lehetett valakivel normálisan angolul beszélni, mindent elmagyarázott, olyan részletes csomagot, dossziét, nagyfüzetet, kiskönyvet kaptam, hogy csuda. Nem az otthoni KTH színvonal, az biztos. (károgó megjegyzéseimet ezennel be is fejezem) Az építészkarról átirányítottak a központi egyetemi Mobilitási Irodába, de ott mondták,hogy az Orientációs héten minden kiderül, most csak a nem EU-polgároknak lehetnek parái, szóval see you soon. Ez is apróság, de mégis megnyugtató volt.

Átmetróztam az egyetem hivatalos lakásközvetítő irodájához, persze ott semmi értékelhető nem volt, de legalább tudtam netezni. Már kb háromnegyed3 volt, mikor gondoltam felhívom azt, akivel 3-at beszéltünk meg, hogy kiadó-e még egyáltalán (csütörtökön ugyanis ezzel elég nagyot szívtam, kicsit megrengette az emberekbe vetett bizalmam) mert igazából nem is nagyon volt kedvem megnézni. Egy idősebb nő vette fel, akivel csak spanyol jelen idő-olasz múlt és jövőidő kombinációban tudtam beszélni, az egészből már elegem volt, de mivel nagyon mondta,h igen emlékszik, 3at beszéltünk meg, gondoltam nem leszek bunkó, megnézem csak kicsit kések. [már rájöttem,hogy mikor ezt mondod egy spanyolnak,h 'bocsi, kicsit kések' kb. hülyének néznek, mert itt tényleg államilag be van vezetve a késés intézménye. Szerintem nyelvészprofesszorok dolgoznak a késés fogalmán, hogy megállapítsák mi is az pontosan. Mihez képest? egyszóval:mindig mindenki késik. -  My home:) ]

És igen, mindez a hosszú bevezető egy célt szolgált: éreztessem milyen volt belépnem annak a lakásnak az ajtaján, majd pedig az elmúlt napok hosszú szenvedéseit követően milyen felemelő volt "szoba-mámor-ittasan" kisétálni rajta.

A szobám elég pici, gyakorlatilag hálószoba (de legalább dupla ággyal), viszont az egész lakás nagyon patent. Van külön 'szalon' ahol az íróasztalom van, van külön gardrób, tágas fürdőszoba, mindennel felszerelt konyha, és külön vendégszoba! Nyilván semmi sem tökéletes, ez sem az, de azzal hogy végre jó érzéssel tudtam valahova belépni, kedves volt a főbérlő, tiszta, rendes, világos a lakás, és még jó helyen is van, engem meggyőzött. 2 fiatal lány lakik már ott, Kimberley amerikai, Lucia spanyol de ő ma indul 2 hétre New Yorkba szóval nem sokat találkozunk, és egy kb 40-es nő, Susan spanyol művészettörténész, totál kedves és a munkája miatt sokat utazik, alig van otthon.

Én is tetszettem nekik, szóval rögtön pár cuccomat otthagytam, átmentem a hostelbe a többiért, becuccoltunk, elmentünk búcsúvacsizni, ma reggel elmentek a többiek és én most itt ülök, még a maradék cuccomat összepakolom, mindent átviszek, kitakarítok, berendezkedem és elkezdem a barcelonai életem.